A pontos dátum és idő:

Névnap(ok): Gyárfás

A 2016-os év a határtalanul utazások éve volt a KSZC Humán Szakképző Iskolájában.

2016. szeptember végén„Fő az egészség”elnevezésű pályázat keretébenindult az a programsorozat”(azonosító: HAT 16-01), aminek köszönhetően35 tanulóval lehetőségünk nyílt egy magyar anyanyelven oktató egészségügyi szakképző iskolát megismerni a határainkon túl, Szlovákiában, Rozsnyón.

Hihetetlen az a szeretet és közvetlenség, amellyel minket, az anyaország képviselőit fogadtak mind a tanárkollégák, mind pedig a diákok. Az utazás célja mindamellett, hogy megismerkedhettünk Szlovákia természeti és történelmi szépségeivel(Füleki vár, Lőcse, Rimaszombat, Betlér, Kassa),szakmai profitot is jelentett – kutattunk és tanultunk.

A program során elvégzett egészségügyi mérések, életmód tanácsadások, közös készítésű „Füveskönyv - Mindennapi praktikák apró bajainkra” címmel a szoros baráti kapcsolatok kialakítását segítették, mely októberben, a szlovákiai diákok és tanárok kiskunhalasi fogadásánál is mélyülhetett.

S hogy az élményeinket minél több diákkal is megismertethessük, 2016 decemberében témanap keretében az iskola diákjainak előadásokon és játékos feladatokon keresztül mutattuk be emlékeinket és tapasztalatainkat.

Hogy a kirándulás elérte-e a célját? - Reméljük.

Hogy a most kialakult barátságok tartósak maradnak-e? - Dolgozunk rajta.

Hogy a diákjaink számára mit jelentett? Ők így fogalmazták meg:

„Nagyon szépen köszönjük, hogy egy ilyen emlékkel gazdagodhattunk, ami mindenki elméjébe beleégett. Remélem lesz másnak is lehetősége megtapasztalni, amit mi átéltünk, mert egy szóval kifejezve: egy CSODA.„

DSCN1665 DSCN1738 DSCN1688

Iskolaújság megtekintése (PDF)

Megtekint

Projektjeink

hatartalanul EEKlogo szovegge 883x200