A pontos dátum és idő:

Névnap(ok): Ágnes

2017.december 12-én a Szabadkai Népszínház magyar társulatának színészei a Karc Irodalmi Kávéház formációval Kiskunhalasra látogattak és egy zenés-verses előadás keretében emlékeztek meg arról, hogy Arany János 200 éve született.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziumának diákjai is szép számmal vettek részt ezen az eseményen. Az Arany János életművéből készült verses összeállításból nem hiányozhattak az örök klasszikusok; a balladák, mint például a Híd-avatás, az Ágnes asszony,vagy éppen A walesi bárdok, nagy segítséget nyújtva ezzel a májusban érettségiző dékánis diákoknak. Az előadás végén nagy tapssal köszönte meg a lelkes halasi közönség a szabadkaiak újabb remek produkcióját. És biztosan azok is kedvet kaptak a versekhez és Aranyhoz, akik eddig nem vonzódtak igazán a költészethez.

arany karc

Domonkos Ibolya

Pályázások, pályáztatások megtekintése

Megtekint

Támogatóink

hatartalanul